Mikropórusok mérésére szolgálhat a t-plot, HK, SF, DR-plot, NLDFT és GCMC módszer is. A t-plot és DR-plot módszert a pórustérfogat meghatározására és a szemcse belső és külső felülete megkülönböztetésére szokták használni. A HK, SF, NLDFT és GCMC módszer pórusméret-eloszlás meghatározására szolgál.
Mivel a mikropórus analízis eleméleteinek az adszorbátum és a pórusfal közötti közeli kölcsönhatást kell értelmeznie, ezért ezek nem olyan egyszerűek, mint a sima felületi vagy mezopórus adszorpció leírása. Ezen elméletek jellemző feltevése, hogy a pórus rés- vagy hengeralakú. Paraméterpárként kell kiválasztani a pórusfal felületi atomját és az adszorbátum molekuláját (pl. fal: oxigén/szén és adszorbátum: N2/Ar). Ha a minta azonos alakú és homogén pórusokkal rendelkezik, akkor helyes a kiszámított pórusméret. A valóságos esetek többségében azonban a minták pórusai nem azonos alakúak és még heterogének is, így nem is illenek az elméletek feltevésébe. Ez a feltevésbéli eltérés nemcsak a gázadszorpcióból számított pórusméret-eloszlásra, hanem más porozimetriai és szemcseméret mérésre is érvényes. Más módszerekkel összehasonlítva azonban eddig a gázadszorpció a legalkalmasabb mikropórusok vizsgálatára, mivel a mikropórusokat detektáló gázmolekulák mérete nm alatt van.
Mikropórus analízishez ajánlott módszer a következő: Zeolitszerű anyagokat mérjék Ar adszorpciós izotermával 87 K hőmérsékleten, majd az adatokat analizálják hengeralakú pórust feltételező (SF, NLDFT és GCMC) elméletekkel. A nagy kvadrupólmomentummal rendelkező N2 molekulák erősen kötődnek a felület kationos részeihez és OH csoportjaihoz. Aktívszénszerű anyagokat mérjék mérjék N2 adszorpciós izotermával 77 K hőmérsékleten, majd az adatokat analizálják résalakú pórust feltételező (HK, NLDFT és GCMC) elméletekkel.
